Csónak, ház, idő és vers

Házam kőrisfák hallgatása a kihűlt vulkánok között. Medencék vályúin a pára és két oszlop időm fölött. A küszöbön túlcsorduló idő itt pihen az ágyam elé. Alvó gyíkkal kedveskedik a kő a júra-kor álmával dél felé. Hálók, szigonyok közt lakik velem, s a vers tűzhányók tükörlapjain elindítja árnyékként a kezem és visz, mint utasát egy zöld ladik. Így élünk: csónak, ház, idő és vers… S kilépve ajtómon a nyárba, hallom, hogy jön… Anyám keres… Fehérrel ír házam falára… Elolvasom, s hogy dől az alkonyat, papírra vetem, mit izent. Sötéten át látom a szavakat, s ő mellém ül, akár a csend.