Látó ablakok

Erre az ősz mindennél másabb. S rom-ablakon át a  tér és benne a  van  is kitágul… Zöld szél kehellyel döngeti a tornyot, s a pincében két itt rekedt barát nézi a hegy s a rendház angyalát… Két megmaradt kopasz legény kámzsája csattog, mint a szél, s mondják egyre, milyennek látták a tornyokon… S az út porában két forrás kéklett két piros rózsában. Libeg-lebeg a kő s a présbe új kódexek mustízű lapja… Olvassák és a csősz csak húzza, mint bíboros… Csak bora vörösebb, s fején a nap kerek kalapja. Közöttük zeng a nagy kehely… Ez nyúlna is, de most a másik ujján püspökgyűrű szikrázik. – Tomori?… Vagy csak Bíró Márton vesztette el azon a gázlón? – … Vagy ez a  tér,  s e  van,  mely ilyen ősszel a romok lépcsőjére térdel és itt marad, amíg csak tart a fürt és van ki szedje… Akár e két hajdani kolduló s e sziklák is, amelyből rom-falak nyitják a látó ablakokat… Kinyitják és ezért mindennél másabb! Libegő léggömb… Benne a vasárnap… Fölöttem megáll… Kötelet ereszt s biztatja létrája a kezemet…