Valami másba vetíti mind

Szeretem ezt az őszi fényt nagyon. Nádzsúpok ezüst mosolyát. Tört sások rajzát vén tömésfalon s a préscsavarok bölcs mozdulatát… Szorít az ív és év – akár szívem – és egyre több és azért ez a fény?… Amit nem láttam eddig sohasem, megszólít,  mint egy költemény. Nem is vers!… Tündöklőn maga október hava és a rím, mint választott diófa-bárka átvisz a hétköznapok tengerén. A sár szava és fal és pad alig- ha szólított… Most szíves gazda mind. Sejtem hallgató titkaik s amit kutattam, odakint… Vályogból szól nagy hálónkról a sás… Áthúz a prés s valami másba vetíti  mind  az októberi fény röntgenkép biztos villogása. Ezért szeretem ezt az őszi fényt. Otthont ad és mutat tovább e zöld világ és vak napok mögé, ahol a szó tágabb ösvényt talál…