A delphii jósdánál

– Megkérdezzem? – szóltál és ajkad valamit suttogott… A kő fehér szavát némán hallgattad, mint árnyékát a kék idő… Nem szóltál róla… És a jósda az is csak hallgatott tovább. A Parnasszus felől azóta kísért az az olajfa-ág, amely előtt tűnődve álltál s fénylettél már, mint aki tud. Azt is, hová vezet innen az út… Delphi után a szobrok és romok, mint társukkal szóltak veled. Titkotok most is verseim felett.