A rendről ejtve néha szót

És rendberaktam itt a cellám. Fölszállt a fény… Zsalum mögött fehér hűvösben várhatom, mit tart a nap órám fölött. Mind ajándék… Jó és rossz megannyi jel, mert mind velem. Sötét grafittal üres lapra az időt rajzolja velük kezem. Akár a virág, vagy a tégla kitöltjük ezt a mély teret. Bibékkel vagy reszkető zölddel, miként a pontos ismeretlenek, melyektől szépül körülöttem az ismert, végtelenbe nőve s nem hagy, mert mindenből kilép a biztosnak ellenkezője. A csúcsról így lejt égre út s talpunk alatt csillog a fény. Köztük a rendről ejtve néha szót a csillagokba üt egy költemény.