És hallom is

Itt jár a szőlőink között. Üres vödrével tőlem indul a forrásokhoz hegyre föl és szárnyát tárva, vissza ahogyan ereszkedik, a felhők és a fű között fénylik a hűvös tiszta víz… Úszik s fejünk felett ragyog a teli, kék vödör s a tikkadt nyár örül, mert lombjaink árnyékát és a forrást osztja szét s kinyitva pincénk ajtaját, küszöbre ül, hogy lássa a völgy szép mellén mint örül az ég és combjai között a simatörzsű bükk s a töklopót hordóba mártva, mintha igét pezsdítene… A néma fürtök és halak között én hallom is, mert itt lakik és erre jár a források, a templom és a tó között… És szárnyát amikor kitárta újra, lélegző fáink homlokára írta, hogy ez a szép szívünkben és csak így igaz e láthatatlan sok-sok vannal a látható világ s a létezés pontos szavát már így vitték tovább a fák…