Minden mondatnál gazdagabb

Fekete park fölött a rózsaszín páva-lilába hajlik át. Kilép valaki most a zöldből s némán szedegeti az éjszakát. A tiszafák közül a csillagot s az est tüzes felhőivel behozza fehér oszlopom alá. Beszélni kezd, de nem velem, mert messzi nyelv, melyet csak ő ért s a ceruzám talán és jeleit kirakva, kit sose láttam – papíromon át annak ragyog felém az arca s együtt vele a nap mögötti kozmoszt elrejtő éjszaka, mely több és szebb így, mint a föld és fény naprendszeri viszonylata. Ezt hozta a fekete park fölött valami pávakéken lépve át, s minden mondatnál gazdagabb, nagyobb e földi végtelent túllépő néma táj…