Így egész

– Egy hajdanvolt délután idézése –
És akkor a kéményünk fölött,
akár a füst ahogy,
egy vérestorkú bárány
legelni kezdte a ködöt
s idézve azt a régi délutánt,
a varjú is ott ült a fán…
A poharak üveg-szoknyáján
átvillogott a voltnak teste
s a záró, izzadó retesz
a karját fölemelve,
átnyílt oda, ahol
ami csak volt, lakott
és átláttam oda,
ahol a pincén túl
egy messzi táj
még azt a délutánt őrizte…
A bárányt, kéményt,
varjút és ahol a poharak
és gyökerük fölött
azok a régi fák…
És mind, akik még ott
csak egyre várták,
elindultak felém,
hogy onnan itt,
megint e tar hegyen,
túl árnyukon és nevükön
– mint akkor –, újra
élők legyenek…
S bár sorban mind együtt,
s már itt, de mégsem az
mi volt a régi ábra,
de gazdagabb és mind!
Nem úgy, ahogy
a régi kémény látta,
mert pincén, füstön át,
a varjú és a bárány lábnyomán,
már velük, rajtuk át
együtt fénylett az itt
és az a túl
s a túlon is tovább…
Hol minden vers
és minden antológiák
világán túl
a tiszta lépték
tág képletében él a volt,
s onnan ide,
most vissza, így
hozták még azt
az istent is talán,
aki kezében tartja azt
és minden hajnalt és napot
és minden délutánt,
hogy lássatok, ahogy
a világból kilát a vers…
S a vérestorkú bárány
legelte egyre a ködöt
tovább, mert vállainkon
mindig több a volt…
És minden kondér
és kémény fölött
a képlet rózsájában
így egész a van!
Velük s velünk csak így,
– ezen az itten át –
teljes az Istent hordozó
és teremtő világ…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]