Kettős pályán hátrál
A régi házak járnak az eszemben. |
Belenőnek lassan az időbe, |
mint kiszáradt hársfa fekete |
Gerle is szól a kitömött bernáthegyi |
fölött… A pávák gyönyörű sátrat |
fújnak rozsdás kaszák közül. |
Seregélytrágya festi a padot |
s egy láthatatlan tüll uszályát. |
A mogyorók gyökere közt a macskák |
Zeng a kakukk a pörjés kertből |
és Kossuth szól az előszobából. |
Összebeszél a kép a madárral |
s a téglák lombot, a lombok téglát |
bontanak… Magasan a tornyon |
orgona erőlködik habarcs között. |
Hozna virágot is, de valaki |
ott fönt minden tavasszal leszedi. |
– Ki megy föl érte?… Van-e szárnya |
s kinek hozza, sehol egy váza?!… |
Lépcső se föl, pincébe se. |
Betömve és régen lezárva, |
palackok szája és az ablak, |
amely csak volt, de félíve mégis |
nyugattól északig bolttá feszül, |
mint pókhálós és egérrágta ég… |
Alatta két ló, a Piros és Szedres |
csalánból ég havára fölnyerít. |
S lovak helyett már hattyúk húzzák |
erősebb és fehérebb az idő is… |
Számok kopott sora mit se számol. |
Áll a tüzes gömb!… Hiába áll a ház is. |
Árnyakat sem mér az óralap. |
Kettős pályán hátrál a világból |
a ló, a kút, kutya és pince, |
pad, macskák, torony és orgona! |
Csak nevük világít… Még meg sem kérdezik: |
– Hová pókhálós, egérrágta ég? – |
Csillog némán a csillagok pecsétje |
és csillog a seregélyürülék… |
|
|