Mészkőhegyünkre
Hogy rád emlékezik, így benne te |
tovább is élsz s mint kegyelem |
szólítsz s öt érzékszerven át |
|
e mészben, melyet a tenger itt hagyott |
felém fordul, veled ragyog, |
hegyek nyelvén szólít a kő. |
|
S mert így és ez marad tovább is, |
|
mert minden változás, s a vágyak |
kiteljesítői csak a világnak. |
Ezt olvasom most itt e mészből. |
|
|
|