Mészkőhegyünkre

Hogy rád emlékezik, így benne te
tovább is élsz s mint kegyelem
szólítsz s öt érzékszerven át
a véges máris végtelen
e mészben, melyet a tenger itt hagyott
házunk előtt… A volt idő
felém fordul, veled ragyog,
hegyek nyelvén szólít a kő.
S mert így és ez marad tovább is,
utánam néz majd odaát is
arcod ez óriás egészből,
mert minden változás, s a vágyak
kiteljesítői csak a világnak.
Ezt olvasom most itt e mészből.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]