Áttetsző és mély szárnyakat
| Most lettél az, mely változatlan |
| s teljes a kegyetlen anyagban. |
| Áttetsző és mély szárnyakat |
| bontasz az évszakok alatt. |
|
| Föléjük így állsz láthatatlan, |
| átlépve már abba a tájba, |
| amely mindenkinek hazája. |
|
| teljest ragyog, mint a szivárvány |
| s a nagy ív jegyeit kibontva |
|
| ragyogsz ránk, fölénk magasodva, |
| szinte már fogható jelekkel… |
| Szavaim közt minek is kereslek? |
|
|
|