Élővé zöldülő
Pontosan vándorolunk mi is, |
akár a hangyák, a lepkék, |
Egy szabályhoz kötött jelenlét |
|
rendjében egymásra terítve, |
mint tengerfenékre föveny, |
rakódunk sulykolt, elhagyott ruhák. |
Iszonyú kővel mángorol a menny |
|
s e szervetlen óriás terep |
világít… Áramlik tőlünk és felénk… |
|
És az benne a szép, ahogy |
körülfog és ragyog minden és |
éberré, szebbé is az tesz; |
|
A léthez kötött telt lebegés |
kisimult szárnyain az a csönd, |
|
amelyben úgy fénylik a képlet, |
hogy benne csak minden pontosabb. |
Ahogy számolja halhatatlan |
mély tengerét a habra omló hab. |
|
|
|