20 Már a kő
MÁR A KŐ és a fa is mintha beszélne… |
És e karszt és e gyík is mintha értené egymást… |
E zöld kis hüllő hozzám szokott. |
Kezemből eszi a szöcskét és a lepkét… |
Évmilliók görcse oldódik a Hegyen?… |
Rajta át, mint háziállatot, |
táplálom a Sárkány-Időt?… – |
Élet és idő kapcsoló-sejtjei vagyunk. |
Rajtunk át nő, szól és beszél. |
Előre és vissza a végtelenbe… |
És visszaérez bennünk és ránk is |
visszaérez évmilliók múlva is |
az idő ..... és ...... az élet… |
Születés előtti lényünk és |
halálunk utáni arcunk együtt fénylik… |
És e szép közegben őseink álmai, |
utódaink vágyai teljesülnek!… |
Egyszerre voltunk és vagyunk |
és majd a kései utód, ha egykor |
földünk csiszolt testén ásványt |
keres és növényt s a biztos pontokat |
veri, Zöld Gyíkom, egyszerre |
És ránk talál e máslelkű lény, |
mert érintette a kéz és az értelem a követ. |
A mindent összefoglaló Valóság e nyártól |
és így sugárzik tovább velünk |
|
|