Fölnézve lobogódra

Az örökkévalóból át az örökkévalóba

rövid a barlang.

És csillagokkal… és… cseppkövekkel

kivert…

És átmenőben felettünk és bennünk

mégsem ők ragyognak.

Nem a remény csillárai,

sem a könnyek oszlopai.

Csak a szavak…

A vers tüze:

a telitalálatok!

Egy nádszálat végy hát a kezedbe

s e tüzek fényéből szabjad ki rá a zászlód.

És fölnézve lobogódra,

mondd ki a széllel:

– Nem amelyen állok,

melyet fölöttem látsz,

e nádszálon leng,

ami enyém! –