Ilyenkor szeptemberben^*

Ilyenkor szeptemberben   elalszik az idő. A füst megáll a kürtön,   s a kettő összenő, mint márvány-oszlop, melyet   az ég alá feszít a tűzlopó, hogy védje   konyhája szögletit. A tornyok meg sorjában   a vízre fekszenek, mint fehér, soselátott   egyszarvú tehenek…   Fényes lesz a világ szeme.   Nem lát… Nem is emlékezik.   Elszáll mindennek ereje csupán a must s az elmélkedés:   a szép Meléte hajlik a szív és soraid fölébe…   Az pedig jósolva kábán,   – a szürke must – kotlik egy barlang csántérfáján.