Tán, hogy ráleltem*

Sziszeg a falban a kígyó.
Másutt a vályog közt ketyeg.
Zölden villódzó titkokat
beszélnek ki az emberek.
És nem elég a seregély
fürtöt emésztő fellege.
Kígyót-nyelt lánnyal riogat
e szőlők közt egy kék mese:
a szép lányról, akit azért
nem kér meg egyetlen legény,
mert nem babát, de kis kígyót
szül, mondják, azóta szegény.
Bújnak előle… Én bizony
nyomába járok… Keresem…
Éden Évája, már tudom,
gálicruhájú kedvesem.
A vadkanok között magány
szép almafája lett övé.
De tán, hogy ráleltem, lehet
becsentem tündéreink közé.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]