Tán ép azért

Itt kint is, e szőlőhegyen
kint van a mikroszkóp velem.
Rózsák, virágok hímporába
kóstol szemem-sugára…
Nem pincénk vegytanát,
apró ábrákon át
nézem e lüktető hegyet
a szervetlen anyag felett…
Átszelt otellók magja,
ábráin visz magasba,
vagy mint az ifjabbik Piccard
én sejtek milliárd
cseppjének tengerébe hullva
lesek hegyünkön így tanulva…
Krumpli, füge, piros bor mellett
értem lassan e rendet,
hogy e sejti apró edények,
mint töltenek föl élet,
s mint van, hogy itt ülök s lencsémen át
verset írok rólad, világ!
Rólad, amelyben állat
és ember és növény
együtt csobog e tenger sejti fény!
Együtt s tán ép azért,
hogy néha egy-egy cseppje
az értelem legszebb tüzét
szórhassa szét az egyetembe…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]