Fénylett, mint új elem

A sercegő, égtükrű jégre
varázslóként, minden ütésre
sikoltó csillagot vágott a szeg.
Repült a könnyű fakutya!
Magamalkotta villogó tejút
szikrázta mögöttem,
kedvem merre fut…
Zöld, dermedt víz fölött hajlott a jég.
Mint hinta lendített a szárnyas út.
Ellipszisek meghajló tünde válla
sercegve lendített
a jégbemártott tájba…
Nádszál és bazalt-hegy közé
feszítve szállt a jég-trapéz,
mely tartott és alattam
minden szeges csapásra,
mint jégre-sújtó villámlásra,
rebbent a vad csapat:
piroslószárnyú gyors halak
cikáztak lent a fakutyám alatt.
Követtek, mint az árnyék!
Nem mellettem, alattam úszva,
jéggel leforrasztott azúrba
kísért az élő némaság:
mint torpedók! S szívemre kötve
feszült az ég kanóca s fent a nap
a hófelhős-fojtás alatt
fölrobbant, mint egy óriás gyutacs,
s köröttem minden szerte-sziporkázva
fénylett, mint új elem
e néma robbanásba.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]