És ott úszik*

Hunyorgó szilva, fényes macska-szem.
Zöld tükrén ciklámen virág.
A macska néz s a halvány szirmokat
élettel ringatja tovább.
Szemében él… Az asztalon halott…
Gyökértelen… És köztük én,
meglopva őket, félig éberen
tűnődöm lényük képletén.
A falon három arc… Száz éve volt…
Bezárul fönt a mennyezet,
és ránk borul a ház, a ránk szabott,
testünket őrző szerkezet.
Ormáról hull a laska-vakolat.
Gerendáin a darazsak
építik száraz mértanuk jelét
s azontúl már csupán az ég.
Az borítja be lilával, kékkel
szívünk, virágaink s a lét
sugárral pusztulón, belélövi
testének tiszta lényegét.
És ott úszik ragyogva mindahány.
Minden ciklámen és darázs.
Vándorló fény. Fehér időbe tért.
Vidíts örök-szép utazás.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]