Szerény hatalommal^*

Átlátszik, zörög, de nem úgy, mint ősszel. Játszik a liget fátyolos felhővel. Nem is felhővel. Árammal és fénnyel. Vagy, mint a vegyészek tudás erejével. Szárak és ágak csöves vezetéke villámot úsztat agyagba és égbe. Robbant… Világít… Omlik és tárol. Műhely és bánya zümmög már a fákból, s mint omló fátyol a zöldes áram pelyhes szikráival folyik szét a tájban. Sodrán a madár kitárja szárnyát… Csattog, forgatja tollas vitorláját. Zümmög a liget milliárd motorja. A sötét szervetlent kék azúrba nyomja, s mint pillangó nyitja rügyből a szárnyát. Ihleti zölddel megtért csalogányát. Szikrázik… Zümmög… Nem halkul, mint ősszel. Fátyolos a liget áramos esőkkel. A sejtek tócsáin ibolya-virág hajózik és kiköt nemsokára már. S mit a nagyítók rendszere se láthat, készen toppan elő lénye a szabálynak. Tüdőfű, hóvirág, kék, fehér ábra telepszik a pázsit déli oldalára. Maga az egyetlen életté válva, a nap folyik széjjel a csöves világba. Szerény hatalommal sejti-vizekből koszorús tavasz lépked a ligetből.