Mit apám tanított*

Nevelt vagy tízezer fiút
és mindig tiszta lánggal.
Örökké ellenzéki volt.
Nem alkudott meg a királlyal.
Nem engedett a negyvennyolcból.
Tízezret eképpen nevelt.
Szava kiszállt az iskolából.
Falun, pusztán életrekelt.
S lett tízezer édes fia,
– így szólított, ez volt szava, –
kit mind a szabadságra
oktatott tüzes akarata.
A történelemből vadul
ezt a szót ragadta ki.
– Ember csak véle lesz a nép! –
Ezt szokta tanítani.
Így ötven év alatt maga
verbuvált egész hadat.
Foktól-Fokig ez harsogott
toborzó zászlói alatt.
És mosolygott… tudta jól,
nincs ki legyőzze seregét.
Győzhetetlen, mert szívébe
véste, mit kíván a nép!
És egyszer sem hívta össze.
Még inkább küldte szerteszét.
Veretlen az a had, amely
szétmenve gyűjti erejét.
Mosolygott… tudta, ellene
nem termett fegyver és vezér…
Tízezer szerszám, majd család,
szinte már kisebb néppel felér.
Mint várról-hullt vezér,
úgy vesztette életét.
S faláról ma, hogy körülnézek,
tudom, apám nem hiába élt.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]