| Ez a reggel olyan bánatos. |
| A hó csipkéje egy latyak. |
|
| Az udvar oly kihalt s az égből |
| elillant, mint a tört üvegből |
|
| S ha jő is, itt nem fog tavaszba |
| az ág s a szétperdült magok |
| nem szöknek illatos ruhába |
|
| Hiába állsz majd hegedűddel |
| Nem ismernek vidám dalodra |
|
| És nem lelik a fát s a házat, |
| melyen ott állt a tört kerék, |
| kikölt vagy harminc nemzedék. |
|
| mint dúlt honára megtért hadnép, |
| mely dühvel veri az eget: |
|
| – Hol vannak hát a házaink? – és |
| a kócsag tudja csak csupán. |
| Háromszáz év tudása fénylik |
|
| – Itt Kéka állt, tömör toronnyal. – |
| Most róla sóhajt a kökény, |
| sorsát, mit kékre szítt a fény. |
|
| – És ingóláp lett Ács és Sári. – |
| ott sóhajtoznak, mint a békák |
|
| Ezüst madár, most nézz miránk is! |
| Ne hajtogasd a múlt szavát. |
| Tíz egymást szólító faludból, |
| megint tíz üres néz reád. |
|
| És Baglyason, fönt egyre tart még, |
| még zeng a marcali csata. |
| Nem borától, ámde drága vértől |
| piroslik kék berked tava. |
|
| Repülj hát innen nádi tündér. |
| E táj már nem a te hazád. |
| Ezüst testednek rakjál máshol, |
| tavasz-vidéken szép tanyát. |
|
Ajánlás
| Kócsag, ha egykor visszatérnél, |
| féllábra állva, szállj ide. |
| Aszott pusztában ezüst kútként |
| legyél e tűnt világ jele. |
|
|
|