Házam, világom, hazám*
| Házam, világom nagyon egyszerű. |
| Kies határán hársfalomb legyezget. |
| A kis szobában barnaszín derű |
| s a zűrzavarban én lelek csak rendet. |
|
| Itt hálók, horgok, amott botok, |
| nagy szalmakalpagok és hátizsákok, |
| melyekben dinnyét vagy halat hozok, |
| ha vízparton vagy hegybe botorkálok. |
|
| Olyan magányos, elhagyott sziget, |
| hova hidat csupán a lélek hajthat. |
| Nem futnak hozzá hajók és sinek |
| s a kóbor lélek mégis egyre szaggat. |
|
| Pedig mi szükség, lassan összeszedtem, |
| a formás és a lelkes tárgyakat, |
| hogy bölcs legyen az élet körülöttem |
| a roppantsúlyú csillagok alatt. |
|
| Lám itt a puska, nyél s a többiek, |
| a hordó és vödör, a bornak, víznek |
| s ha szólítom, mind kezemhez siet, |
| kik udvaron s a ház körül pihennek. |
|
| Így élek bátor társaimmal én. |
| S szép Március, mondd, mit hoztál nekem? |
| Ülök magányom sziklaperemén, |
| mint tört csupor villámló fergetegben. |
|
|
| Békét és csöndet álmodunk, |
| mert béke itt sosem lehet! |
| Tág rónánk, dombunk, völgy s a bérc |
| több kincset rejt, mint dús kelet. |
|
| szétnézve asztalunk körül. |
| Hát még az éhes sok magyar, |
| ha egyszer nyílként fölröpül! |
|
| Mint áldott sziklaölbe, ha |
| bedobnak tarka sok hadat, |
| a nádak közt, fenyők alatt. |
|
| Hazám, dús föld, mi lesz veled? |
| mint hajdan pannon tengered! |
|
|
|
|