|
Jékely Zoltánnak és Weöres Sándornak
| A Lánka sása közt liliomok ültek. |
| Kacsák csőre csergett vizének vánkosán, |
| kék gyíkok körme szólt a száraz nádtorzsán, |
| s mint ezüst pohárban, halak hegedültek. |
|
| S mint költő, ha szavait tüzére rakja; |
| ujjunkon zenélve pattogtak az ágak. |
| Tejfehér tengerit nyújtottunk a lángnak, |
| s keserűn könnyezett akácnyársunk habja. |
|
| A füst az égből csüngött, mint ringó selyem. |
| Kék díszén át madarak, pásztorok jöttek. |
| A fűzfa kontya közt leányok fürödtek, |
| s tüzünk fészkén kikelt a hamvas sejtelem. |
|
| Az est, mint rókafark, súrolta a vetés fejét. |
| S mint gyertya, melyet kivájt tökbe rejtenek, |
| oly ferde szemmel szálltak ránk a szellemek, |
| s köd pólyázta orvul a templom tetejét. |
|
|