| Holdtól világít a kemence fala. |
| Gazból a tücskök dicsérik fényit, |
| s halk danájuk, mint a kék homály úgy leng, |
| elrejtve az est táruló mélyit. |
|
| A présház mögött a végtelen guggol. |
| Vágyától fénylik a baglyok szeme, |
| s titka kilóg a zöldes éji zugból. |
|
| Már csak köd mintázza a konok valót. |
| Test nélkül lengnek dombok és a fák, |
| s mint kit az óra egy új elembe szült, |
| anyagán, mint üvegen nézek át. |
|
| A távol, mint hű kutya közelbe jött, |
| s a sok titok, mint tarka csirkeraj, |
| tenyeremből eszik a palánk mögött. |
|
|