Csu Fu megtalált verseiből

 

 

 

 

Drangalagban él Csu Fu

És Drangalagban él Csu Fu.
– De hol?… És merre Drangalag?…
Szomszédja sincs, csupán ege,
kiszabva egy kicsi darab
s alatta mindig ugyanaz a van? –
…És mosolyával válaszolt Csu Fu,
mert ragyogott, s ő szólt neki
a nap alatt, itt is,
a mindig ugyanaz a van.

 

 

 

Csu Fu lejött a hegyről

Csu Fu lejött a hegyről… Hívták…
Ott állt a palotában már.
Várta, hogy az ajtót kinyitják,
de csak az arany-sárkányok mögül
hallotta annak hangját,
aki a földet, s eget rendezi…
Hallgatta… Nem értette
egyetlen egy szavát,
s hogy csend lett, már látta tisztán,
miért lakik ott fönt a sziklán.

 

 

 

Palotai fogadáson

– Mindig a nap és csillagok?
– De van-e több? – felelt Csu Fu.
– A szerelem szebben ragyog! –
És arra is csak bólintott Csu Fu,
mert abban is a nap és csillagok…
Aztán a bölcseket faképnél hagyva
haza indult a hóba, fagyba…

 

 

 

Csu Fu álmaiból

Jár benne, egyre jár, mint a malom.
Viszi a szőlők közt s vele hozom
cellámba én is, hol a remete
álmodja, itt lakott vele…
Lakott s e volt lakik azóta itt.
Kitölti házát, füzet-lapjait.
Versen, betűn s a kerten át
látja és hallja is az ő szavát.

 

 

 

Esti beszélgetés

Csu Fu, ha este lett,
nem gyújtott soha mécset
s a kérdésemre így felelt:
– A mécs kis kört világít,
de nézd csak, a sötét
átfényli az egészet… –

 

 

 

És szólt Csu Fu

A nyekergés szép dolog,
persze, ha taliga megy.
Ám a versben csak olyan,
mint bambuszkarón a meggy.
Piros-piros, de ó
nem oda való.
Farkát fogod és így röpít
taligástól téged a ló.

 

 

 

Csu Fu nevet

Emelik nyakra-főre az adót
és a szorgos adószedő
a szorgalmasokat kifosztja.
Igy gyorsan meggazdagszik ő
és palotát rak és Csu Fu nevet,
hogy aranyat gyűjt és nem verseket.

 

 

 

Fényük sose jut

– Csu Fu verses mondataiból –
Hallom, a császár körül zsonganak.
Az udvar pompája világít.
Jön-megy a sok előkelő fogat,
de fényük sose jut sziklámig.
Látott nagyobbat is e szikla már.
A sivatagban többet a homok.
Nem jártam én soha Pekingben.
Kapával, tollal itthon dolgozom.

 

 

 

Így él Csu Fu

Csu Fu verset már alig ír.
Inkább csak beszélget velem,
s mutatja is, hogy lám, e kertben
nem is vagyunk mi ketten.
Egyetlen árnyék sétál a falon
és mosolyog, hogy ő, vagy én talán?
Nézem s tudom jól látja.
Így él Csu Fu a hegyi házba…

 

 

 

Kezén tartotta

Hogy Csu Fu él-e még,
kérdezték tőlem a minap.
Fölnéztem… Láttam a hegyet.
Fénylettek a sziklafalak.
Kimentem, s barlangja előtt
két csalán és egy kis menyét
napoztak kora délelőtt
és maga bár csak mosolyával írt,
de most egy versikét adott.
 
 „Ha nem süt,
 
 akkor is ragyog.”
Csak ennyi volt és a kezén
tartotta Csu Fu a napot.

 

 

 

Csu Fu titka

Gondoltam, végre megtalálom.
Szokását, barlangját tudom.
Beléptem… Most is versét mondta,
de őt nem láthattam soha…

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]