Újra Széchenyi

– A kaposvári Széchenyi István szobor avatására –
Az ércbeformált test
a szellemnek csak jele,
hogy hirdesse, mit jelent
e téren a hazának
Széchenyi neve.
Az ércnél emberibb íme
itt ül közöttünk
e halovány szecesszió
és félig se modern
között és vele,
köztünk, maga a mű,
mely szólít, akit! – s ha nem,
még akkor is csak
légy s maradj velünk,
mert sohase volt
nagyobb a szükség!
Várjuk, hogy kezed fölemeld
és homlokod – mely szült,
mint a görögnek
Zeusz feje, –
e barna magyar térben
szavaddal emelje kezed,
mely minden ércnél
hatalmasabbat írt.
Emeljed hát szavad
és suhintsad ostorod,
mint akkor, hogy most is
a legjobbat tegyed!
Emeld és suhints,
mert sohasem volt
nagyobb a szükség!
Emberek!… És tettek…
És lelkiismeret
e kéz alatt
nézzünk csak
egymás szemébe…
Ő szólít! Újra Széchenyi:
– Van-e Hitel s kinek
s figyelve rád, lessük,
mit is mond a Világ
s áttéve, mit a Stádium? –
Könyveiddel léptünk-e tovább
s hová, e mindig Parlagon?
S míg itt állunk veled
hangos igékkel
vitázva sorson és hazán,
álmok és ábrándok között
harsogva némán is
Te szólsz: – És hol a Mű?…
És végre, hol a Tett,
mely mint a lánc
és mint a híd
hajdan Pestet-Budát,
pusztánk fölött a mát
jövőnkbe köti át? –
Jövőbe mát,
mert széles a mocsár
és nagy a sár,
a nádi zaj és csácsogás!
Szólítsd hát újra Te
Dunánkhoz a hazát.
Szólítsd okos huszár,
kinek lova minél
messzebbre járt,
annál emberibb
és magyarabb lett
itt e táj…
Mint volt a görögnek ott,
ihlető tett legyen
a magyarnak itt
kezed és homlokod.
Segíts erős kovács!
Sorompók, inasok
és vaskapuk között
legyél a formaöntő
mester és apa!
És minden ár előtt
legyél velünk a gát.
Úton kerék, s a gép.
Betűk, törvények közt
a szép, a jó,
habon hajó,
mocsár helyén a föld,
a közjót hordozó.
Titkok, csontok között
legyél a sejt, pontos ideg,
mint okos jövőt, építsd
testünkbe eszméidet,
hogy homlokod körül
eszméid szobra legyen a nemzet
s e tépett táj ország helyett
végre haza…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]