Mert hónál, jégnél
| küllőin forgott az az ég, |
| amely alatt a szálkás pálmák |
| vezettek a Mont Blancon át, |
| kinyitni azt a horgolt kupolát… |
| a pókhálókkal rajzolt kis hajó |
| kerítések és huzalok között |
| jelezve nyillal az irányt |
| Tehát Bernben, medvék után |
| a sok-sok zöldes, kis lapon, |
| mint annyi rejtett üzenet, |
| csak így: – Ó, köszönöm uram –, |
| mert hónál, jégnél csillogóbb |
| Vagy, hogy közvetlenebb legyek, |
| bizony mondom: – Ti voltatok, |
|
|