S oly szép ez így

Ezek nem levelek… Zöld ég feszül és szebb ez mindig, mint a kék. Az őrült angyal ege ez. Együtt lobog vele a bükk s a cigányarcú berkenye… Kocsim és fecskéink fölött zizeg az élő, tiszta szárny s e kék alatti hűvös, zöld világ tornyai sokszor rám köszöntenek… Köztük lobog és tollamhoz feszül elhagyva magas ablakát. Hasított ablak és piros rajta a rács, s a jel suhog zöld égen és a testin át… Fölöttem megszámlálja a palát, ahonnan nem is hajdanán zengő szögekkel, mint a szilofon a verseimre rázuhant az ács. S oda, ahonnan akkor ő, az angyal most mint vérző denevér, létrám fokára odanő, mert zöld egéből deres hajnalig a tornyon és erdőn kívül lakik… Hogy emlékezzem, a rózsák helyett szőlőfürtökből kötött a csokor s hogy asztalom újra verssel teli e fürtcsokor hozzájuk emeli s oly szép ez így, hogy már a rettenet szakállas horga fogja szívemet.