Vitte a nagy titkot tovább
– Variáció a Fakutyán, fényben versemhez
–
| Olvasni?… Itt a kő beszél… |
| s a várkövek szava is igazabb… |
| Köröz a volt-való, akár a gólya |
| és megsuhint egy más történelem. |
|
| A toll alól fénylik a szó, |
| és velük száll a jelző pillanat, |
| Akkor a tél, és most a nyár… |
| tarlón vérzik s a fénylő tág lapon |
| nem rossz kaszák… Piros gépek |
| írják a soraink s átfutva mind |
| nem fönt, szemünk síkjában lángol, |
| akár e gazdag, kék tükör… |
|
| És róluk szól, akik csak benne éltek. |
| Szavuk hozza-viszi a nagy barát. |
| Forognak lába közt a mandulák, |
| és templomok és asszonyok, |
| szorítva nyár és tél és szerelem, |
| s a tornyok és a hordók titkai… |
|
| – úgy fénylik a gitárnyakú –, |
| rőt kámzsájából a szavát, |
| de árnyéka és csontja közt |
| mint kenyeret a mondatát. |
|
| s ahogy szétnyílt a rőtszín kámzsa, |
| nem onnan, földről pergett |
| a mag az éhes égi zsákba… |
|
| Akkor a tél… – Tág rianások éle… |
| Arany tarlón most árnyék, |
| vitte a nagy titkot tovább… |
|
|
|