Kinyitva néha kapuikat
| s ki tudja, merre vándoroltak? |
| barátaim, de soha a halálban. |
|
| bujkál közöttünk és azok a fák |
| jelzik csak régi helyüket. |
|
| Velük együtt így s mégis otthon |
| sétálok lombon át s a dombon, |
| mely biztos pontosabban tudja, |
| merre az élő forrás kútja, |
|
| s zöld felhőkkel azok a fák |
|
|
|