Nálunk lett néha
| Törököt se látott bürgerek |
| rég a fej és kócsagtollról fénylett |
| a halál… Mocsári gólyahír, |
| berki liliom árnyéka rajtuk… |
|
| Metszették, cifrázták a hírt |
| s a janicsár-bakák, basák, agák |
| Krisztus keresztje alatt – |
| nemcsak köntösét, elosztották |
| egy szálig a körmöci aranyat. |
|
| Így volt… És ez!… És itt, ahol lakom! |
| e kis ösvényeken, e berken, |
|
| A nagy csaták helyén magyar – |
| Csak tört pipák füstölnek |
| vesztőhelyére hajdú, hal… |
| Törött tálak narancstalan |
| kínálják rajzos arabeszkjeik. |
| Fagyott tevék napot-kiáltó |
| s kék lánggal gyújt rá a lidérc… |
|
| Akkor sem volt csak hazai |
| a tett, a vers!… Velence, Róma, |
| Madrid, Bécs e huszárvárakon, |
| nálunk lett néha európai. |
| És zeng és peng azóta is a húr, |
| a hír; latin, török, gót, cirill – |
| mert négyszáz év, vagy épp a tegnap |
| itt mindig oszthatatlan egy. |
|
S nem ő, a nyillal átvert, |
|
– ezzel itt mind kérkedhetett! – |
|
| a zöld lovas azóta is zörög. |
| Így mester itt s így mesteri |
|
|
|