Magyar idő

A rózsaszín knosszoszi oszlopok… Kék, nagyszarvú bikák s a lepkék kísértenek. A szél déli napok s hegyem tövében mintha ott is lennék, ahol az idő aranyló szárnya fénylett és állt a homlokom felett… Előttem századok magánya s nevek vésik e bazalt hegyeket… Vitorlák éke, hattyúk, ludak és lábamnál nagy, sötét bivalyok tapossák szét a hullámzó utat és földünk ég… Tőzeg-parázs ragyog… Csupán egy makacs fügefa szólít nyersen és hangja mintha… Hallgatja hidegen a szilva. Kéken jegyez a nem is tinta. Ért, bodzaszín magyar idő! Bár bokra mintha itt sem állna és mezsgye sincs és szélén se e kő, mely véghely volt villámló tájba…