Már magát sem leli

Az ananász-barack aranya fénylik. Kerek pajzsa nagy lábasból ragyog s oroszlán-kapun zúg a szél… Zöld rongyok szerte az angyalok. Vad szirteden – Mükéné vándora! – itt állok s két talpam alatt forrón szilárd sárkányi kor… Felbűzlő partok, hajók és halak. Megállt a csillag is… Kése alól kozmikus seb tere hasad égen túl, tengeren s a semmibe szólítva őszünk arany barack s zöld angyal zúg a kerten át. Mögöttük már nem emberi… Oroszlánszájnál vadabb fény üvölt: – Nincs árnyék sehol!… Már magát sem leli…