Zord kegyelem

Ki vált meg innen?… Hegyen szorultál!… Nincs más veled, csupán a látvány. Kezednél ceruzád és két pohár között az emlék, mint tűnt szivárvány. Emlékszel?… Itt a fák alatt aludt. A gyurgyókák dala ringatta álmát. – Hogy halljuk ezt?… – Elhagytuk a falut s kivágták rég magányunk fáját. A várak sem azok, melyek veled együtt ragyogtak itt a teraszon. Suhan – melyet nem ember épitett – az a hajó új távlatú tavon. Talán majd ők, e más dimenziók hívőinek gyors szárnya kiragad és kockám rácsain aki benéz, majd azt sem látja, ami itt maradt. De zördül az ikon… Szent György kilép és simogatja vad sárkányaink. Aztán versem után repül s felénk zord kegyelem vasalt dárdája int.