Diófacsonk, örökzölddel

Öcsémé volt az egyik, enyém a másik. Hatalmas törzsük átnyúlt teraszra és a házig. Egy nap ültettük ketten és lettek óriási fák. Nagyobbak, mint a ház. Két bolygó, zöld világ. Pályájuk szemközt, de eggyé hangolva rendszerük keringtek az óriás diók, az égig nyúlva föl velünk. Ledőlt harsogva az egyik, az oszlopokra csapva le… Váratlan, mint vihar, öcsém is ment vele. Nikláról hoztam törzsire örökzöldet… Éljen tovább a csonk, akár egy vers… Egy Berzsenyi… S már ketten néznek… Ők állnak ott…