Rejtett küszöb fölött

A szerelem nyers, konok varázsa kinyítja – mint a kés az ujj begyét – s egy titkolt sebnek kezd lüktetni láza… Magamban így megyek most is feléd a bércre, hol piros szöcskék között terveztünk egyre ismeretlenebbe s szép műszerünk volt az a messzi zöld, mely mindig part és soha sincsen messze… Rejtett küszöb fölött ül s így sajog megannyi mind, aki csak volt rabod! Mögöttünk tündérlik, de mintha minden oly hártyán lenne írva, mely egyre áttettebb jelekkel találkozhat velünk s szemeddel…