A múzsák kavics-kemények

Aztán jött a festéktubus, amelynek színe, illata már-már szobor… És bátyám szabadkézzel sólymot fogott… Lehull a kép és benne ébredek. A semmit tündöklőre gyújtja az a könyv, amelynek verse a könyvesboltban lábamra esett… Csak rend van… Nincsenek véletlenek s a múzsák kaviccsal játszanak. Az egyik tükrünket bevágta s kilépett meztelen a legszebb, akit azóta sem és sose láttam… Fölhúztam a toronyórát s még odafönn zsebembe tettem. Az utcán néztek, hogy ketyeg, ahogy a gimnáziumba megyek, Zeuszt rajzolni görögül, mert könnyű úgy, ahogy az ábra, de szabad kézzel sólymot fogni s nem kőből, illatból a szobrot és benne ébredek… A múzsák, azóta tudom, kavics-kemények és mint a valóság, kegyetlenek.