És megformázza élő magját
| Sok ág és kő között magam is egy, |
| akár az ostorménfa csokra… |
| Kezembe hull, vállamra dől a hegy. |
| Élünk együtt zöld barlangokba. |
|
| Mész-táblák síkjai alól a kristály |
| akárha fénylő lap ragyogna. |
| Kígyóival a sok-sok hasadék |
| új titkokkal köszönt naponta. |
|
| Én élek így, vagy ők így élnek bennem? |
| De befogad, látványon túl, maga |
| a kézzel fogható s nyers sejtjei, |
| tudom, elvisznek majd haza. |
|
| De addig is velük, mint éber társuk |
| bontom, kötöm s kitárom kertem |
| azoknak is, akik a túlról jönnek, |
| amíg majd mindet elfelejtem. |
|
| Vagy ők!… Mert kettős s így teljes e rend. |
| Bibével ecset nyúl a képbe |
| és megformázza élő magját, |
| a verset és percet idézve. |
|
| S a tarka lét nagy pátoszával |
| a porzók felhőiből mintha |
| pincémre egy flamingó szállna. |
|
| osztozva rég beszélő társam. |
| Siettem… Füzetemben volt híre. |
| Elolvastam, de nem találtam… |
|
|
|