Gyökéren túlit

Nyárfák ezüstje mérkőzik vele, de mélyebb az ősz önkivülete. Lágyan remeg s idegbe nőve gyökéren túlit emel belőle. A zsibbadt távlatot kikezdi, mely közénk zord tömböket rakott. Recés kabóca-szárnyak hangszere sötétből bont élő napot, s versengő nyárfák tört ezüstjibe már Hermesszel egyetlen táj ragyog! Csúcsig remeg a forrás ajka, az orkuszit szórva magasba, közénk, az oszthatatlan létbe, hogy minden árnyék átmenet… Ujjam az őszből, mint a kristály fénylik rám vissza, élő szerkezet…