Mint négyszögű, fáradt varázslat

Élő betük s az asztalom alatt beton köbméter mély, kristály vize. Hűvös és tiszta tömb s mohás falak éléig vág öblünk ive. E tömb s e reszkető mocsár ölén s között szétszórt betűkkel játszik e vers, a hal s a szikla-vár már jön fölhangolt hegedűkkel felém… Az udvarában hajdanán… De most, csak rímbe tört sorok hozzák s ahogy a gyanta pora száll, füstjében páncél mell suhog vulkáni lépcsők lapjain tova, melyekre piros páva-lepke ül… S míg írom ezt, az asztal vonala ciszternám kristály tömbjére ledül, mint négyszögü, fáradt varázslat. Szeme rám fénylik… Fölszabott magányba egymásnak válaszol a fa s a mester… Bárd csattog és szavát jegyzi a tábla.