A szilárd messzi rend teréből

Kibontva az öreg diófát jönnek-jönnek a zöld országon át. Leülnek, félig kint… – Ki látja? – Ragyog a székek fűzfa lába. A mennyezet fehér mesze lassan lassan, mintha oldódni kezdene s barlang-emlék és naphalak falak sík tengerén villámlanak. Nehéz e vissza… De néha mégis e kerti tér zöld csendjébe egy délutánnal eljönnek ide. Emlék vagy árnyék, nem tudom, csak sejtem ők vannak itt, a szilárd messzi rend teréből s szavuk és arcuk rám dereng.