Mely egyre szebb

A régi lázra jól emlékezel, hát vedd a szákod és nyeled! Heves horgász, a zöld lapát suhíntsa kék-pillás vizek s a szittyós szálas oldalát. A nagy fogások szívverő heve örökre melledben dobog s kezedben áramként suhogva fénylik ívén a karcsú bot. A nagy halak fölvillanó hasa vakít s a néma nád öléből mind: a krokodil csukák kalandja és az aprópénz keszeg fölváltott pénzei kísértenek. Vad éden!… Hol nem is füzek, zöldszárnyú berki pálmák s a rózsa-kék-bozótú domb árnyán síkos ladik suhan… Nem Károné!… Neptun maga… Hát vedd a szákod és nyeled! A vizitök és lápi liliom közt ott ragyog a kettős-ívű domb s előtted holt tűzhányók orma. Emlékeid meg itt a csónakodba… De mégis, mondd, hol is van az a domb? S ha fénylik is, él-e az a berek, mely egyre szebb, ha rá emlékezel…