Arcába vágni

Megrendítő e hangos csendbe a vasalt pincetok előtt szemem a zöld üvegre szegve, torkonragadni az időt. Arcába vágni: – kuss-coki! – és már-már győztes mosollyal várni, amit hozott, hogy bontja ki e kis tutajnyi asztal, amely e vad zajlásból némán kisodródott és itt kikötve megállt, e kis teret kitöltve. És nincs előre, nincsen hátra, csak négy pohár égtája közt a béke fölénk táguló fényessége.