|
Vas István 70. születésnapjára
| Mint mező és tenger fénylik; s mit kötöttél, |
| oly egyszerűn, tisztán, mint a rét, |
| hozzák a várost és a kankalint… |
| a velünk s velük közös időt: |
| – a kék és fekete Dunát – |
| tíztől nyolcvanig hidalva át… |
|
| Hozzák és vers-ívek között |
| és az is, szép íveivel az a Tánc |
| s a hullám… Hét tengeré!… Csikorgó |
| vas lakatra zárt vitorlák, |
| só-kristályok s buja, mézes lapok |
| s míg Szentendrén a rózsák vászna fénylett, |
| rakpartodra, mint matrózok, |
|
| Te ott állsz a Parton s együtt veled |
| mely együtt világ s emlékezet… |
| Szívet így kap a márvány! |
| ki állt a híg és szólt a zord időbe… |
|
|