Medáliák József Attila emlékére

A Kávéillatban Vénusz-Orion s lengő padok a csillagok között… A korzón ezüsttől ragyog az asztal s tányérjáról az arany fácán fölrepül. Virág Benedekkel a házán rőt barát hegedül.   1 Vitáid, mintha ott se lettünk volna, mondtad, mondtad s hallgatta a Duna. Szerb Antal közbeszólt, de Gábor, a hűs halász csak jött tünődve bölcs hálóiba. Ki sem vetette… Nézte-nézte csak, hogy vergődnek, mint fölhozott síkos halak kegyetlen Rend sűrű kötésibe szíved csomózva össze a szavak.   B Cirkálók közt a delfinek mély mediterrán fényben. Pálmák csúcsán a majmok meghitt bölcsessége… Hallgatják, hogy dörög… A négus kincseit szedi…. Friss húst hány a hiéna… Homokban hullák ezrei…   2 Szép Szó… Oly egyszerű… És itt e Rend a szép. A szerkesztőhöz lépett Jékely. Ott álltam, s láttam, ragyog a keze s az Apotheozisnak fényei a kézirattal már kezedben égtek… Szégyen a minden letiportakért! Múlt és jelen csörög a hosszú láncban s lyukas zsebben nyitja a kést.   C Fél évszázad… Megváltozott a kaszinói kert. Biczó Ferenc s a többiek kezében járt a vers. „Pannon Múzsa”, ily lelkesen indult a sorozat. Egy könyvre telt… Öreg szedők kézzel szedték a lapokat.   3 Ott adtam át… Vidéki nyomda sajtója nyomta a „Kutat”. Első kötet… Táskámban tíz darab s mint szárny suhogott ez a mozdulat s a kinyitott, a forgatott lapok, mint hó-tollak és zöld tintám szaga a kézfogás baráti örömében szálltak… „Kutam” körül lélegzett a szoba.   D Éreztem már ilyent, mikor öregapám s azóta nagy némaság s egy arc úszik a kis Almás folyóba… Szerelem és halál horog a szívbe és a lélek, hogy járja be a bársony és éles messzeséget?…   4 December… Fütty… Megérkezett „Az Est”…! Szerelmemmel a kis trafik előtt aszfaltba verve, mert ott állt a hír: vonat s rózsák tüze a szárszói mezőn… Hogy önkezétől?… Nem!… A gondolat hálója, a bogot verő szavak, botos kóterek ajtaja s páncélkocsik csapták össze a vas Tátrák alatt…   E Rideg gulyák alatt rengett a zsombék partja. Forgott a szárcsa és alattuk törpeharcsa. Eltűnt aki s itt rege se maradt utána… Hegyen parasztok s pincék… Lápon pákász tanyája…   5 Ó szárszói nyugati lanka… Nem te, de ott, ki állt, volt mind adósod. Fényképet is küldött Rónay Gyurka, ahol Somogy deszkádra omlott. Négy sarkába rakattam én négy husáng tölgyfa csemetét. – Ellepte már a gaz? – Vagy égre törve, emlékfák jelzik Attila nevét?   F Villog a kagyló-száj… Fényében koszorú repül. Rucaöröm, tavi tök, liliom virága póri édent, szent berket is idéz, de jól tudom, paták alól lidérc Mihály és Dániel nimfája…   6 Itt első szobrodra a legnagyobb, ki erre járt, annak nevébe tettem le koszorút s a nem hamis babér Berzsenyi szellemét idézte, a Társaságot, amelyben a „Közjó” szelleme élt, ahogy Te, oly reménnyel! Ó széthullt cement szobor!… Gyémánt kaviccsal gazdag! Fölötted Múzsák-temploma térdel.