Csak a sarkcsillag

1 Fügefa előttem… Mandula mögöttem… Ülök az esti fekete zöldben. Áll még a szőlő, holnap szüretelnek. Zengnek a kabócák szurokszín csöndben.   2 Iszonyú sötétben kis fehér bárka. Csak a sarkcsillag vigyáz a házra.   3 Diófa csontváz szinte feketén a pince verméből kilép. Alatta, majdhogy rajta át az út… Kiszórt kismacska vacog küszöbén.   4 Reggel már bejön a köd, köszön. Térdig harmatban nyitok kaput. Csepeg a lugasról, ahogy megyek e tejfehér hegyi alagút.   5 Elmentek a szüretelők. Csak ketten maradtunk pincebolti mélyben. A fölrakott prés csepegése szólít: – Ketten?… Egyedül állsz az éjben! –   6 Három szem szőlő… Ennyi maradt! Ha leveszem, rám esik a kert s az ősz utolsó napja, mint elitéltre a gilotin.   7 Vattás párában prést mosok. A must nem mozdul, hallgat. Pereg a mandulalevél, ködhegyek lent és a magasban.   8 Sirályok voltak itt… Helyettük varjak csapnak a friss, szántott mezőre. Csillámló szárnyukon néz át az ősz. Tegnap jött föl a hegytetőre.   9 Beethoven, bor, versek és ősz megrendítő magánya érlel s úgy zörgök már, akár a kóró a stiglicekkel téli szélben.