Repülőnk találkozik Don Quijotéval

Mint zöld bársony a császár előtt pirosló vállra vetve, olajfák végnélküli rőfje gurul a völgybe-hegybe. Arannyal labdázik a fa. Narancsfák s oly sötétek, hogy Afrikát idézik és a mórt. Egünk tengernél kékebb, s egy gólya dárdája feszül a szélmalmok kör-bástyáira. A lovag álma meg egyre följebb a Sierrák fölött lila talárban úszik már velünk. Két légcsavar előtt gebén… Ó, drága, bátor Don Quijote, törékeny gyémánt, tiszta fény, veled csak órája lakom! Hogy lássalak!… Azért jövök s már tépett sas, felhőnk alatt zuhansz jeges sziklák között. A tíz malom szunyog se ott… Por-négyszög csak az El Escoriál! De Téged kocsma, sár újra emel, mint sárkányrepülőt a szárny… 1979