Dunának, Oltnak?

Hazám az is, mi rég halott… Beitta agyam és a szívem. A földje él talpam alatt. Szablyák villámlanak az égen és fényüket feledni soha… Igák súlyát, azt sem lehet! Egy pásztor tülkéről ébred könyveim között Napkelet. Képek, melyekről ifjak álma talán, ha kél, még ezután. Nem szégyellve apáik múltját, legszebb virág lenne a fán, melynek szirma alatt felnő s új korszakot nyit majd a szárny, mert oly avas, hogy – Dunának, Oltnak? – A világnak egy a hangja már!