A szántódi révre

Északról még fénylett a Lilla név és esküre emelte két ujját Tihany. Nézte Mihály és sóhajtott, – soha – … Megingott és indult a rév- hajó: Szántód–Tihany, Dorottya–Lilla… Nézte könnyel a tengernyi tavat. Sirályok fénylettek latin-lila felhők között, mint háfizi szavak s kápolna és mocsár között a rév, a mindig szent, mert átemel! Táncolt a lapát-vitorlán az ég s hívta Somogy méhes erdőivel. Kongott a híd, a tölgyfából rakott s lovak, disznók közül kilépve szavakkal véste e napot szívébe és e révre s tűnt kócsagokkal az a szó és az a rév vaskompok oldalán ragyog. Széphalmi úr, Dorottya, Lilla él! Hozzák-viszik nagy hófehér lapok…